8. Fejezet

Sziasztok!
Úgy döntöttem sokak örömére, hogy folytatom a blogot. Szerintem hülye dolog pont ott abbahagyni ahol elkezdődne és izgalmassá válna. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi legyen vele és mikor olvastam Réka kommentjét akkor véglegesen eldőlt, hogy mi lesz. Meg is hoztam a 8. fejezetet. Ez inkább lelkizős lett.
Jövő héten hozom a következőt. Megnyílt a másik blogom is: scarsofourhearts.blogspot.hu

Jó Olvasást! xx

Lucy szemszöge:

Nem tudom mennyi ideje voltam sötétségbe. De nem is érdekel. A legjobb barátnőm hallott, és én nem tudok semmit tenni azért, hogy őt visszahozzam. Még azt sem tudom, hogyan halt meg. Szenvedett vagy minden gyorsan történt? Megőrít a gondolat, hogy szenvedett.
Hallom a gépek csipogását és érzem azt a furcsa szagot,  ami emlékeztet a kórházra.

Kinyitom lassan a szemem. Ez egy kórház. Sokként ér, hogy hol vagyok.  Nem emlékszem semmire, hogy-hogy kerültem ide. A kezemből infúziós cső lóg ki. Kedvem lenne kitépni, de nem teszem. Ezek a hófehér falak egy őrültekházára emlékeztetnek. Körbenézek a szobába, senki sincs egy kórterembe velem. Az éjjeli szekrényen egy csokor virág volt. Egy kis borítékkal a közepén. Nagy nehezen felültem az ágyon. Az egész testem el volt zsibbadva.
Kinyújtottam a kezem a borítékért. A borítékon az állt, hogy ’Kishugomnak’. Tehát Eleanor írta. Gyorsan kinyitottam és elkezdtem olvasni a sorokat.

Drága Lucy!
Ha majd felébredsz a kórházban, és olvasni kezded a levelet én már otthon leszek. Felmondtam a munkahelyemen is. Tudd, hogy az utóbbi 2 hétben mindig bejártunk hozzád a srácokkal. Anna halála miatt bűntudatom van. Nem én öltem meg ez igaz, de ha én a szülinapod miatt nem szervezkedek akkor semmi sem úgy történt volna, mint akkor. Majd menj be a rendőrségre és ott elmondják majd neked, hogy mi hogy történt, ki a felelős Anna haláláért. Nagyon szeretlek, és tudd, hogy ha bármi problémád van akkor még ugyanúgy felhívhatsz, mint régen, csak most nincs annyi erőm, hogy a szemedbe nézzek és én magyarázzak el neked mindent. Remélem megértesz. Louis-t majd ne utáld meg, ha állandóan telefonálgat és aggodalmaskodik. Én kértem meg, hogy figyeljen rád.

Ui.: A srácok azt üzenik neked, hogy majd meglátogatnak még addig míg ki nem engednek. És, hogy ők is nagyon szeretnek.

                                                                                      Puszi: Eleanor

Miután elolvastam a levelet egy könnycsepp gördült ki a szememből, majd még egy és utána megállíthatatlanul. Nem hittem el, hogy itt hagyott ő is. Most szükségem lett volna Eleanor-ra. De a srácokról azt írta, hogy még bejönnek hozzám. Így hát nem vagyok teljesen egyedül..Én egyáltalán nem hibáztatom őt Anna halála miatt. Az biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy bűntudata legyen. Hazautazom és vissza fogom őt hozni. Mert szüksége van Louis-nak is és nekem is rá. A rendőrségre pedig egyedül én képtelen vagyok elmenni. Nyílik az ajtó és 5 kíváncsi tekintet néz rám.
- Lucy, végre felébredtél!- jött oda hozzám Louis, és megölelt. Látja, hogy a kezembe a levél.
- Elolvastad?- kérdezi. Én csak bólogatni tudok, és újra könnyek lepik el a szemem.

Arcom a vállába temetem és csak zokogok.
- Miért?-ennyit tudtam kinyögni.
- Magát hibáztatta, mi próbáltuk lebeszélni, de tudod milyen makacs senkire sem hallgat.
- Ugye segítetek nekem? –kérdezem könnyeimtől fuldokolva.

- Miben?- jön kórusban a kérdés.
- Visszahozni, nem hagyhat itt….ő is .- mondom.
- Persze, hogy segítünk.- mind megöleltek.

 Nagyon jól esett. Annyira üresnek éreztem magam. ’Mindenem odaadnám ha itt lenne velem most Eleanor is és Anna is.’- méláztam el magamban. Arra lettem figyelmes, hogy bámulom a szemben lévő csupasz falat. Valaki megrázta a vállam. Oldalra pillantok, Niall volt az. Automatikusan a karjába vetettem magam és ismét sírni kezdtem. Nem lehetek ennyire gyenge. Össze kell szednem magam. Mit fognak rólam gondolni ezek után?
- Nagyon megijesztettél minket, ugye tudod?- kérdezte Niall.
- Ne haragudjatok!
- Mi nem haragszunk csak annyira rossz így látni téged.- mondta Liam.
- Még el sem búcsúzhattam tőle.- néztem Harry szemébe. De nem tudom, hogy miért.
- Fentről figyel téged, nyugodj meg!- mondta.
- Ugye tudjátok, hogy imádja…imádta a zenétek.- javítottam ki magam, és éreztem,hogy a szívem majd meg szakad. Egy halvány mosolyt küldtek felém.  Ismét nyílt az ajtó. Egy fehér köpenyes orvos lépett be.
- Szia Lucy! Hogy érzed magad?- kérdezte kedvesen.
- Fizikailag jól vagyok, de lelkileg inkább nem részletezem Doktor Úr…- feleltem.
- Megértelek.
Elvégzett néhány rutinvizsgálatot és mondta, hogy holnap hazamehetek. De semmi kedvem sincs oda visszamenni ahol pár napja még hárman jókat nevettünk. Tényleg még azt sem tudom mióta nem voltam magamnál. Az orvos kiment.
- Srácok hány napja vagyok kórházban?- kérdeztem.
- 14 – mondta Zayn. Lesokkolt. Azt sem tudom mik történtek ezalatt a 14 nap alatt
- Anna-t eltemették?- kérdeztem és kicsúszott ismét egy könnycsepp. Akárhányszor rágondolok sírni kezdek.
- Igen Lucy, már eltemették.
- Majd kérlek mutassátok meg nekem, hogy hova is te-temették el .- mondtam kissé akadozva.
- Persze Lucy. És mi arra gondoltunk, hogy nem akarsz egy időre hozzánk költözni?- kérdezte Louis. Őszintén szólva örültem, hogy lesz társaságom, és nem magamba fordulva töltöm majd mindennapjaim.
- Örülnék neki, és köszönöm .- erőltettem magamra egy mosolyt.
- Ne haragudj ránk de mennünk kell .- mondta Liam.
- Majd holnap bejövünk érted délelőtt.
- Rendben, és nagyon köszönöm, hogy foglalkoztok velem annak ellenére, hogy még alig ismerjük egymást.
- Szívesen Lucy, de mi ennek ellenére szeretünk téged.- mondták nevetve, és ez engem is megnevettetett.
- Sziasztok! Majd holnap gyertek .- mosolyogtam.
-Szia! Jövünk majd .- és kiléptek az ajtón, engem magamra hagyva. Eddig tartottam magam. Ismét zokogva húztam magamra a takarót. Nem tudom mikor fogom túltenni magam ezen. 19 évet nem lehet csak úgy kitörölni az életemből. De legszívesebben ezt tenném, hogy ne emlékezzek az összes hülyeségére és az egész lényére. Összeroppantanám az életem, akár egy kézben tartott üveggömböt. Lassan álomba sírtam magam, de végig szemem előtt volt Anna vidám arca….